Velencei-tó környéki és Bio borok tárháza
„Először a víz borrá változik, másodszor a bor vérré változik. A víz az anyag, a bor a lélek, a vér a szellem.
Az anyagból lélek, a lélekből szellem, ez a dupla átalakulás, melyet itt a földön át kell élnünk.”
(Hamvas Béla: A bor filozófiája)
A Borárium

Az autópálya felől érkezők, ha még a település határát jelző tábla előtt a szőlőhegy felé pillantanak, feltűnik előttük a környezetbe simuló íves tetőablakos provance-i hangulatot sugalló teraszos épület.

“Egy varázslatos helyszín, ahol megnyílik Nagyi kamrája, ahol a pincékben, spájzokban tartott csemegék titkai feltárulnak, ahol a kemencében készített helyi ételek zamatát nem lehet utánozni, ahol a nap érlelte helyi gyümölcsök, zöldségek kerülnek az asztalra vagy hagyományos módon alakulnak át eltartható finomságokká, akár a résztvevők aktív közreműködésével is.”

2013. májusában éledt újjá kibővítve és a Bálint házaspár elképzelése alapján tovább gondolva az egykoron jezsuita szerzetesek által épített dézsmapince, Pázmándon a Szerelemvölgyben, páratlan szépségű természeti környezetben. Ez a település a Velencei-dombság, és a Velencei-tó kistérségének leggazdagabb termő területe, joggal nevezhetjük a Velencei-tó éléskamrájának.

Talán a népi hagyományok és kézműves élelmiszer nem az első, és még csak nem is a második dolog, ami sokunknak eszébe jut a Velencei-tó hallatán, így legtöbbünknek újdonság lehet, hogy milyen kincseket rejt ez a méltatlanul keveset emlegetett gyönyörű táj.

A Bálint Borárium megvalósulásával a létrehozói kiemelt szerepet szánnak a lassan már feledésbe merült népi hagyományok és gasztronómia életben tartásának, a család klasszikus értelemben vett egységének, szerepének és a tagjai egészségének.

A betérő látogatató elé, magával ragadó panoráma tárul az épület előtti parkolóból úgy, mint az épület szerves részeként kialakított fedett teraszról. A fogadótér rusztikus hangulatát erősíti a konyharészben megépített fatüzelésű csikós sparhelt, amin készülnek a kulináris élvezetet garantáló – többnyire helyi alapanyagokból készülő – utánozhatatlan fenséges étkek.

Az üveges fogadópult a háziak által készített kézműves ínyencségeket – szőlődzsem, szőlő szörp, bodza dzsem almával, cabernet sauvignon és sauvignon blanc bordzsem - rejti, mely alapanyagai kizárólag Pázmánd területéről származnak, amit a Pázmánd íze márkanévben is megjelölnek. Üdítő gyanánt kizárólag saját szőlőszörpöt vagy bio citromléből és mézből készült limonádét kínálnak a helyi szikvizes szódája mellé.

A házaspár feltett szándéka, hogy az edzidáig háttérbe szorult Velencei-tó környéki borászok nemes nedűit mind szélesebb körben ismertessék meg a borszeretők körében. A család bort nem fogyasztó vendégeire is gondolva, létesítették az egészségmegőrzésben és helyreállításban már bizonyított himalájai só szobát, aminek a szolgáltatását egyedül állóan hang-, fényterápiával tettek még teljesebbé. Felejthetetlen élményben lehet a gyermekeknek része a körbe kerített – képzőművészek által tervezett – hagyományőrző játszótéren vagy a domboldalon létesített - földalatti csőrendszeren keresztül küldött hangüzenetek elküldésében segédkező – hordókommunikátor játékban.

A pinceszint lelkének számító búbos kemence gondoskodik az egész épület - megújuló energiával történő – fűtéséről valamint a borkóstolók mellé kínált pogácsák sütéséről is. A természetes szellőzéssel rendelkező trezor folyosón kialakított széfekben tárolhatják a bérlőik – borok számára ideális körülmények között – a féltve őrzött, borral teli palackokat.

Az épület alatt elhelyezkedő különteremben a vizuális művészetek számára bemutatkozási teret biztosít a Pince Galéria.

Ameddig a család felnőtt tagjai az asztal mellett

Kulturális programok között, kiemelt szerepet kapnak a már-már feledésbe merült  népi hagyományokhoz kötődő események is.(szüreti nagy lakoma, pinceszerek, farsangolás, borfejtés, új bor ünnepe stb.)

A környezetébe harmonikusan illeszkedő épület, annak minden beltartalmával  együtt, a környék természeti értékei iránt nyitott turisták számára ideális célállomás lehet.

 

 

 


NYITVA TARTÁS

2016. december 24-től, 2017. február 24-ig ZÁRVA tart a BORÁRIUM!

A fenti időpontban,

előzetes CSOPORTOS BEJELENTKEZÉSEK és

ALKALMI RENDEZVÉNYEINK

alkalmával vagyunk NYITVA!

 

OTP SZÉP kártyát elfogadunk

- HAGYOMÁNY -

„Évezredek kultúrája, hagyománya, bölcsessége testesül meg egyetlen pohár borban. A teremtés egyik csodája ez a misztikus, varázslatos ital, melyet szentségtörés egyszerűen a szeszes italok körébe sorolni, hiszen egyedi, megismételhetetlen műalkotás. Az istenek elrendeléséből és a kézművesség jóvoltából született csoda.”

 

> tovább

 

 

- CSALÁD -

Kiemelten fontosak számunkra a család, bort nem fogyasztó tagjai is.  A gyermekek és szüleik felhőtlen szórakozásához kívánunk hozzájárulni a folyamatosan bővülő – hagyományos játékokból kialakított – játékterünkkel. Szívesen otthont adunk - az egyéni elképzelések mentén szervezendő - családi, baráti eseményeknek az év bármely napján.  
 

- EGÉSZSÉG -

 Az egészség megőrzése érdekében a csemeték a Himalája sóterápiás szoba só-homokozójában játszhatnak, míg a pihenésre és feltöltődésre vágyó felnőttek a hang-fényterápiás sószobában relaxálhatnak. A sóterápia elősegíti a szabad, tiszta és mély légzés elérését, és ezáltal kitűnően szolgálja az immunrendszer erősítését és az öngyógyító erők aktiválását, relaxációt és stresszoldást, az energetikai hiányok kiegyenlítését.